Az ibolya története

Tavasz… Hóvirág, krókusz, hunyor, nárcisz , jácint, ibolya…

Gyerekkoromban a bájos lila ibolya édes illatával összefonódott a húsvéti készülődés időszakával. A tavasz egyik első növénye, mely színével megidézi a csodavárást, illatában hordozza a boldogságot és a friss ártatlanságot.

Megjelenésének és egyszerű igényeinek köszönhetően az egyik legnépszerűbb dísznövény. – Ezen azért lepődtem meg, mert bár az én kertemben is nő ibolya, mégis számomra eddig az erdők-mezők virágai közé tartozott. – Mint a szerénység jelképe , a rózsa és a liliom mellett a középkori kertek legnépszerűbb virága volt és sok kerti változatát nevelték ki.

Az ibolya hagyományos elnevezéssei: fáncsika, görbekusza, gyengevirág, kékicske, szenkuci, szenkucka, szineske, édes ibolya, vénuszvirág, bájos ibolya vagy violetta …de ibolya az árvácska is (árvaviola).

Neve az ógörög ionból származik. – A görög költészet az ibolyából személyesítette a görög mitológia legszebb nőalakját, Zeus kedvesét: Io-t. A mitológia szerint a föld Io tiszteletére termette az ibolyát. Rómában az ionból alakult ki a viola.

Az ibolya virágnév azért érdekes, mert a 18. sz. végéig itthon is viola néven ismerték és csak a 19. sz. első felétől hívják ibolyának – a viola pedig egy egészen más növénycsaládba tartozó virág neve maradt. Az ibolya név 1775-ben jelent meg először Csapó füveskönyvében az ibolya névforma német hatásra (ivola, ivolya), de növényi nemzetségnévként csak Diószegi-ék alkalmazták először – ők is csak azért, mert a XIX. század első felében elterjedt virágnyelv-könyvecskék ragaszkodtak az ibolya névhez. De az igazsághoz tartozik az is, hogy míg manapság a botanika az alaktani jegyek alapján osztályozza a növényeket, régen ez az illat alapján történt, így minden növényt violának neveztek, aminek ibolya illata volt. Ezért a régiek különféle violákat különböztettek meg az ibolya mellett.

A hagyomány szerint az édes ibolya virágát csak egyszer lehet megszagolni, mert ellopja a szaglást. Ez a hiedelem abból fakad, hogy az édes ibolya illata béta-ionont tartalmaz – egy olyan rafinált vegyi anyagot, ami átmenetileg kikapcsolja a szagreceptorokat, így egyfajta „szagvakság” jön létre. Ez azért jó, mert az agyunk néhány pillanatnyi „szagtalanság” után új impulzusként fogja fel az újra beszippantott ibolya-illatot, így kezdődik minden elölről… Innen a titokzatos „föl- és tovatűnő hatás”. …és újra, és újra, és újra.

Nem csoda, hogy már a görögök is parfümöt készítettek belőle és azóta is a szépségipar egyik kedvenc alapanyaga a belőle sajtolt olaj. Ez a világ egyik legdrágább illóolaja, ami a bódító illat mellett magas antioxidáns és C-vitamin tartalommal is rendelkezik.

Illata és gyógyhatásai miatt már az ókorban termesztették. Hatóanyagai a szaponin, glikozida, keserűanyagok, illóolaj, alkaloida.

A virág tisztító hatása miatt a görögök nagyobb lakomák alatt ibolyakoszorút viseltek a fejükön. A rómaiak bort készítettek belőle és fejfájásra, depresszióra, álmatlansága használták. A brittek az ókortól használták kozmetikai célokra és a háztartások illatosítására. A XIV – XV. században a templomok padlójára szórták, hogy elfedje a szagokat. Ezenkívül a középkori bájitalok egyik összetevője is.

Az illatos ibolyát elsősorban tea formájában szokták fogyasztani, de virága a gasztronómiában is csodálatos szín és íz élményt nyújt. Használják édes és sós ételek ízesítésére, dekorálására. Készülhet belőle ecet, dzsem, szörp és egyéb édes csemege.

Az egész növény gyűjthető és felhasználható. Virága, fiatal hajtásai és levele márciustól májusig, a gyökértörzs augusztus-szeptemberben gyűjthető.